A 4 éves, országos növénytelepítési programsorozat első körében a 10 000 főnél nagyobb magyar városok pályázhatnak belterületük fásítására. A kezdeményezésnek köszönhetően összesen 7000 darab sorfát ültetnek majd el különböző hazai városokban. A program a MOL-Új Európa Alapítvány, az Agrárminisztérium, az Országos Erdészeti Egyesület és a Megyei Jogú Városok Szövetsége közreműködésével jött létre.
A program 2022 tavaszán indul. Településenként 30-70 db, a városi körülményeket jól tűrő, már életerős sorfát lehet igényelni. A programhoz csatlakozó települések 16 fafajból választhatnak. A választáshoz az Országos Erdészeti Egyesület nyújt szakmai támogatást. A települések „egységcsomagot” kapnak, amely tartalmazza a belterületi fásításra alkalmas nagyméretű sorfákat és az ültetéshez szükséges kiegészítőket, valamint útmutatót és szakmai tanácsadást.
Az őszi időszakban az ültetést, majd azt követően az utógondozást a települések közösségi program keretében végzik el.
A nyertes városok a facsemeték mellett edukációs programban is részesülnek, melynek célja, hogy a városok fiatal lakóinál kialakuljon, fejlődjön a fenntarthatósággal, a fák és az erdők fontosságával kapcsolatos tudatos szemléletmód. Az Országos Erdészeti Egyesület által biztosított edukációs program minden településen az Önkormányzat által megjelölt oktatási intézményben zajlik.
A programban való részvétel ingyenes, pénzbeli önerő biztosítására nincs szükség. Ugyanakkor a támogatott településnek kötelezettséget kell vállalnia az adományozott fák legalább 7 évig tartó gondozására, szükség esetén pótlására.